Fura egy állapot a krónikus betegség.

Már benne vagy, évek - sőt - évtizedek óta, mégis: amíg a fehér köpeny nem mondja, a barátságtalan gép nem sípolja, nem hiszed.

A makacsabbja még akkor se. Én se hittem.

- László, rossz híreim vannak. Önnek az egyik veséje leállt. És a másik is alig negyede/fele mint ideális esetben lenne. A legrosszabb, hogy nincs választása: hamarosan dialízis kezelésre kell járnia. És az sem végleges - már csak a vele járó kötöttség, szenvedés és egészségkárosodás miatt sem. Új szervre lesz szüksége. Az sem egy mézesbödön, de legalább valamiféle megoldás - reméljük.

Még bent maradtam két napot a kórházban, a vesebetegek jellemző tüneteit - lábduzzadás, vizelet hiánya, nehézlégzés stb. - keresték rajtam: mindhiába.

Kicsit megnyugodtam, elvégre savállóból vagyok, ezek meg dilettánsok. Méghogy én vesebeteg...

Azért biztos ami fix, komoly vese-kímélő diétába kezdtem: napi max. 7 dkg hús vagy sajt, kenyér alig, só/bors nulla, rengeteg zöldség nyersen,persze gyümölcsök, és sok folyadék. Rosszabbat nem is tehettem volna, de erről majd később.

Szóval erős voltam, motoroztam, melóztam tovább. Amíg az emlegetett tünetek szép lassan elő nem kerültek rajtam. Előbb jelzés szinten, aztán egyre tolakodóbban.

Végül már egy pihentető alvás, egy hosszabb motoros túra, vagy egy élvezetes aktív szeretkezés is gondot okozott. Már nem csak beteg voltam - innentől TUDTAM is hogy beteg vagyok.

Elkezdődött. Hogy pontosan mi is, azt magam sem tudtam.

És jobb is volt így - ha előre látom mindezt, talán bele sem vágok. Pedig semmi egyéb nem történt: csupán megszenvedtem azért, ami előtte természetes volt.

Az Életemért.